minden kérdést fogva tart a pillanat “

nem én vagyok a lány a te fejedben, nem én vagyok a lány a mesékben, nem én vagyok a lány kivel álmodsz, nem én vagyok a lány kire mosolyogsz, nem én vagyok a lány akit keresel.
de miért nem tűnsz már el ?
szemeidbe néztem, bódító érzés fogott el és mégis megkérdeztem : ez kell?
válaszod pedig számomra mostmár hűvös.
azt hittem te leszel a végzetem.
de már nem.
nem én vagyok az a lány akinek az számít, hogy a kinézet. nekem a mosolyod kell.
sírtam én már eleget, hogy mással láttalak téged.
hát így rúgtál belém.. elégszer.
nekem a lazaság és a kalandokm kellenek.
te menj a műnőhöz. és értékeld azt.
de tudod.. nem kell nekem már semmi sem.
tűnj már el. értsd már meg.
de nem teszed meg.
összeszedtem magamat és megtettem hát én.
más vagyok mint amit te akarsz. hát fogd már fel.
és engedj el végleg. éjjeleken át az eszembe voltál.. de ez már a múlté.
egyet jegyezz meg : az érzelem nem a mellen sem a feneken van.
mást várok.. olyat, akinek olyan lány kell, mint én !
mostmár boldogan mondom : viszlát

sötét felhők gyülekeznek ‘

You don’t play with me..I’m not your toy !

egy őszi, esős napon azt ígérted nekem, hogy akkor is ott leszel mellettem, amikor már mindenki más elment mellőlem. megígérted, hogy akkor is szeretni fogsz, amikor már megjelennek az első ráncok az arcomon. esküdtél, hogy fogod a kezemet, bármi is történjen. ígérted, hogy ölelésed mindig szívből fog jönni. leborultál előttem és ígérted, hogy a szavaid mindig igazak lesznek. ígérted, hogy te akkor is felállítasz, amikor már járni nem bírok a fájdalomtól. megígérted, hogy még az álmaimban is ott leszel és vigyázni fogsz rám. ígérted, hogy a leghidegebb téli napokon is felmelegítesz. mondd, most mégis hol jársz ?? ha itt akarsz lenni, várlak. ha menni akarsz, akkor menj örökre.
a szív beleremeg.

the almost.

miben hisztek ti makacs égitestek,hogy föllobogvalángokkal egymásnak nem estek,csak kerülitek egymást óvakodva?

J’ai voulu être sur une bonne voie
C’ est tout.

ébren alszok,mindig.

nincs rossz fű. nincs szél,
ami ne jól fújna. nincs
hamis madárfütty…

van aki gyorsan megy, van aki gyorsan kap, van aki gyorsan beszél, van aki gyorsan fut, van aki gyorsan fésülködik, van aki gyorsan ír, van aki gyorsan tanul, van aki gyorsan bánt, van aki gyorsan szeret.
én gyorsan veszítek.

VALLOMÁS:
tudom, hogy minden egyes cselekedetemnek súlya van. egy nap szembe állítanak a következményeivel. inkább megteszem, mint megbánjam. előbb teszem, mint gondolkodom. buta fej. azt hiszem erre a legkönnyebb fogni. változtatni pedig túl nehéz. [...] azt is tudom, hogy sokszor magam elé teszek egy álarcot. mert úgy érzem így jobb. jobb nem mutatni, jobb palástolni. de amikor leveszem az álarcot, már nem a kemény és hűvös embert látják bennem. egy mosolyt ejtenek nekem. és látják a valódi önmagamat.. ami örökké leszek.

the words are killing.

Come back now from infinity,
distance is killing me.
Come back.. I need you now.
Am I dreaming ?
you are the love, I found,
cause you’re the only one that I feel tonight.
Do you understand ? – I feel that you don’t understand. You never understand.

kialudtak a fények *

keep a light …

minden olyan torz, rideg, sötét. a remény eltávozott, és helyébe a mindennapok monotonitása jött be. minden változott. az is, aminek nem kellett volna. hirtelen kicsúsztak a dolgok egy szempillantás alatt. és mi maradt meg? a bizonytalanság, a gondolatok, a céltalanság. de egy valami biztos, hogy megmaradt. akit a legjobban ♥. . .azt hiszem ez a legfontosabb. a többi már csak múlandó dolog. tudom, hogy változni fog minden idővel. valami még rosszabb lesz, valami pedig még jobb. igyekszek valami olyat felépíteni, ami nem dől össze másodpercek alatt. de úgy tűnik,hogy eddig csak ez adatott meg. remélem az ősz a levelek lehullásával együtt nem azt jelenti, hogy az én szívemnek, a vágyainak is le kell hullania.

üdvözöltem az új fejezetet.

a véletleneknek igenis sok köze van a sorshoz …

ha lenne alkalmam az életben, csak egy alkalmam, hogy elmondjam neki, hogy mennyire szerettem. mennyire hiányzik az, hogy énekelt, ahogy dolgozott, a cigis illata, az ahogy csinálta a tükörtojást és a szalonnát, a hangja, a hajának összeborzolása, az ölelése, a mosolya, a húsvéti látogatásai. egyszerűen ő hiányzik. olyan keveset kaphattam belőle. egy szokásos napnak indult az a szerda. aztán másodpercek alatt hullott minden szét. amikor szembesültem vele, hogy nincs többé. ezek az élmények soha többé nem fognak megadatni. soha többé nem mondhatom, hogy szeretlek. soha többé nem ölelhetem át. soha többé nem nevethetünk együtt. elment .. örökre. de tudom, hogy nem akarná, hogy szenvedjük emiatt. tudom, hogy ott fennt büszke rám / ránk .. és egyszer még találkozunk. és egyszer elmondhatom neki mégegyszer, hogy nagyon szeretem, nagyon.

búcsút intettem a nyárnak

a báj és a szépség randevúzik ‘

általában nem hiszek a mesékben. pedig biztosan szebb lenne úgy minden. a saját mesémben sem hiszek. azt hiszem egyben sem. lassan már abban sem, ami már nem is mese. az arc összeráncolódik, a szív teljesen megnyílik, az emberi test pedig összekuporodik. nem tudta az agy, hogy tulajdonképp milyne emlékképet fog majd feldolgozni egymaga. megkapta azt, amit nem is akart. most őrlődik .. már annyi mindenen túl lépett.úgy érzi ezen is. de valójában hideg zuhanyként érte az események utáni fájdalom. nem, nem is fájdalom .. öröm, túl nagy öröm. egy olyan öröm, ami eddig még meg se környékezte. visszaakar menni oda, ahonnan már eljött. de elhatráozta,visszamegy. biztosan visszamegy. nagyon nehéz visszalendülni abba a tempóba amibe nem is akar. amit pedig akar, az talán már lehetetlen. vagy nagyon messze van már. nincs mit tenni. az arc kisimul,a szív becsukódik,az emberi test pedig kiegyenesedik.

nagy táv,lassú léptekkel

nyisd már ki a szemed,hogy lásd az álmaid darabokra hullanak …

annyira szerettem volna..bár,bevallom még mindig szeretném. csak amit nem lehet, azt ne erőltesse az ember.. főképp, hogy a megérzései szerint így is meglépte amit megkellett. de mégis..miért mar belém az az érzés, hogy így mégis jobb ? miközben biztos vagyok benne, hogy nem ! én amit véghez viszek..annak sikerülnie kell ! igen, lehet, hogy ez a fajta gondolkodásmód lett a vesztem ? őszintén.. sztem nem. inkább az, hogy nem vittem véghez az egészet ! fél munkát végeztem.. mert úgy éreztem így jobb lesz. feladom .. és ott hagyok a hátam mögött mindent. de a remény követett.. mái napig. velem van.. és egy hang : sosem késő, semmisem lehetetlen.. ne add fel. de én mégis megtettem/megteszem.. a menekülést.. és a feladást választom

eljátszottam,megéltem,megírtam …

már nincs sok hátra.. elhagyom a megszokottat a szokatlanért. félelem van.. de a félelem az egyfajta ” túl sokat foglalkozom magammal ” dolog. ez tény.. ha nem gondolnék annyit arra,hogy mi lesz ha .. és jön a félelem,akkor sokkal több mindennel lennék gazdagabb. megfogadtam ezerszer,hogy nem lesz bennem .. de hiába.itt az idő konkrétan lépni. mert valami elmúlik,de valami elkezdődik .. valami új. valami olyasmi amitől az ember jobbat,szebbet vár mint a mostani. de az is benne van a pakliban,hogy felemészt majd az idegen környezet. amikor vágyódik az ember oda,ahova nem biztos,hogy már visszamehet ..

hiába mondom,hogy nehéz,
hiába érzem,hogy már rég nem jó,
hiába maradok egyedül a bánattal,
hiába akarom a rosszat elintézni – a legkönnyebb arra fogni : az élet túlkomplikált.